2017. március 28., kedd

Fogalomtérkép

Sziasztok!

Ezen a héten a mikrotanításom témájával kapcsolatban írok, ami nem más, mint a fogalomtérképek.



A fogalomtérkép remekül alkalmazható tanulásszervező eszközként, hiszen elkészítése megkönnyíti az információk rendszerezését, szervezését, valamint elősegíti a tananyag hatékony feldolgozását is. Használható összefoglalás segítésére is, de előzetes tudásfelmérésre is alkalmazható, majd a térkép elemei a tanulás folyamán kiegészülnek. A tanulók fogalomtérképei illusztrálják a gondolkodásmódjukat és a rendszerben való gondolkodás fejlődését és hiányosságát. A fogalomtérképezés a tanulók értelmező, szövegalkotó, szövegértő, rendszerező kompetenciáit fejleszti. A fogalomtérképet mindenki maga választhatja ki, hogy hogyan szeretné kivitelezni. Elkészíthető papíron, illetve erre a célra kialakított programok is rendelkezésünkre állnak már, ahol számos funkció segítségével tudjuk megvalósítani elképzeléseinket. 

Ilyen programokkal ismertettük meg csoporttársainkat: a Prezivel is alkothatunk fogalomtérképeket, de kimondottan erre specializálódott szoftver a Mindomo és a Mindmeister is. 
Mivel a prezentációmat Prezivel készítettem el, és a gyakorlaton Mindmeisterrel dolgoztunk, így úgy döntöttem, hogy most a Mindomot fogom kipróbálni. Az általam készített fogalomtérképet ITT találjátok.

A Mindomo-val teljes mértékben meg voltam elégedve, pofonegyszerű a használata, minden egyértelmű, bármit meg lehet csinálni vele. Ami kissé zavart, hogy félig angol, félig magyar, illetve elég kötött gondolkodásmódú: a különböző sablonokat használhatjuk, viszont azokat variálni nem lehet. Összességében szerintem remek kis program, ajánlom mindenkinek. 

2017. március 19., vasárnap

Google alkalmazások

Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben említettem, hogy ezen a héten kétszer is írok Nektek. Nos, ez lenne a második irományom, a Google  különböző elemeinek együttműködő használatáról olvashattok.


Nagyon praktikusnak tartom ezeket az alkalmazásokat, mivel manapság szinte mindenki rendelkezik okostelefonnal, a legtöbbje android alapú, így az ezzel járó Google fiókkal is rendelkezik az összes felhasználó, és ezekhez az applikációkhoz ez éppen elegendő. Elérhetőek telefonról, laptopról, tabletről, szóval bármilyen informatikai eszközről, ezen felül roppant egyszerű a használatuk és könnyű együtt működtetni őket. Az előző bejegyzésemben a Tour Buildinggel ismertettelek meg Benneteket, most pedig a kémiaoktatásban való alkalmazásukról fogok írni.

Szerintem nagyon jó ötlet lehet, ha az osztály együtt készít egy vázlatot az adott óra anyagáról, eseményeiről, melyet később bármikor bármelyikük elérhet. (Drive, Doc használata). Bizonyos tananyagrészeknél, például szervetlen kémiából jól jöhet, ha a hasonló anyagok tulajdonságait, reakcióit táblázatba rendezzük, és ezt is elérhetővé tesszük a tanulókkal (Drive, Táblázat használata). A diákoknak projektmunkát is kiadhatunk, ehhez alkalmazhatják a Google diakészítő appjét.
Persze ezeken kívül még számos lehetőséget nyújt a Google, mellyel azt gondolom érdemes élni és kihasználni azokat.

2017. március 18., szombat

Google Tour Builder

Sziasztok!

Ezen a héten két bejegyzésem is lesz, melyek közül ez az első, a Google egy alkalmazásával, a Tour Builderrel foglalkozik.


Mivel mi nem csak tanároknak, hanem osztályfőnököknek is készülünk, így azt gondolom fontos elsajátítanunk a szervezés és tervezés minden csínját-bínját. Ehhez nyújt segítséget ez az alkalmazás, mellyel nem csak osztály- illetve tanulmányi kirándulásokat, erdei iskolákat tervezhetünk meg, hanem virtuális sétákat is tehetünk, mely bizonyos szakórákon megkönnyítheti a tanulást. Például történelem órán egy csata megelevenítése, vagy irodalom órán egy életrajz feltárása, szemléltetése felpezsdítheti a tanórákat.

Az alkalmazás használata roppant egyszerű. Az egyes helyszínekhez képeket, videókat, leírásokat társíthatunk. Megválaszthatjuk az útvonal színét, és a helyek ikonjait. A helyszínek sorrendjét is bármikor változtathatjuk. Összességébe véve én nagyon élveztem a kipróbálását, az általam készített osztálykirándulást ITT meg is tekinthetitek. 

2017. március 14., kedd

Digitális tananyagtárak

Sziasztok!

A múlt heti tanóránkon jó pár digitális tananyagtárral ismerkedtem meg, az e heti blogbejegyzésem így ezzel kapcsolatos.

Úgy gondolom, fontos megismertetni a diákokat a digitális tananyagtárak nyújtotta lehetőséggel, hiszen ahány tanuló, annyi tanulási stílus. A mai gyerekek legtöbbje vizuális típus, így nekik különösen nagy segítséget nyújthatnak az olyan webes felületek, melyek szemléltetik az adott tananyagot valamilyen formában. Ráadásul ezek gyakorta rövidebbek, mint egy iskolai tanóra, tehát ismétlésre is kiválóan alkalmas lehet egy jól megválasztott tananyagbázis. (Különösen nagy szerepet játszhat a lassabb, lemaradó gyerekek számára, illetve azoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak a tanórán részt venni.) Azon kívül, hogy a diákoknak mankót jelenthet, a tanárokat is segíthetik ezek az oldalak, hiszen tanórai keretek között is vetíthetünk ki videókat, animációkat a gyerekeknek, illetve támpontokat nyújthatnak az óra vázlatához.
A csoporttársaim megismertették velünk többek között a Realikát, a Sulinet tudásbázist (továbbiakban STB), a videotanar.hu-t, és a zanza.tv-t. Így most egy általam választott témában fogom "tesztelni" ezeket az oldalakat.

Mivel úgy gondoltam, a kémiához valóban nagy segítség lehet az otthoni tanuláskor egy kiegészítő lehetőség, így ezzel kapcsolatos tananyagot választottam, mégpedig az atomok elektronszerkezetének felépítését (általános iskola, 7.o.).

  1. STB - a bejegyzéseket ITT és ITT találjátok:

    Ez a tudásbázis azt nyújtotta, amit vártam tőle. A cikkek főleg szöveg alapúak, pár képpel kiegészítve, lényegében olyan a felépítése, mint egy tankönyvnek. Lényegre törő, de úgy láttam, pontos, nem tartalmaz hibákat. Véleményem szerint otthoni kiegészítésre tökéletes, ha valaki nem tud könyvből tanulni; a tananyag rész nem nagyon különbözik utóbbitól, így szerintem tanórára bevinni felesleges. Ami viszont nagyon tetszett, hogy találtam tesztfeladatsort, amit a gyerekek a kitöltés után le is ellenőrizhetnek. Nem egy átfogó kérdéssor, de arra elég, hogy kiderüljön, mennyire értik az anyagot.
  2. videotanar.hu:

    Két videót találtam ezzel a témával kapcsolatban, és őszintén szólva egyikkel sem voltam megelégedve. Ezeket a videókat ITT és ITT találjátok. Az ötlet szerintem remek, hogy készítsünk rövid kisfilmeket, amelyek egy tömör összefoglalót adnak a témáról, de az első videó esetében lexikális és módszertani hibákat is találtam, így ezt egyáltalán nem ajánlanám a gyerekeknek. A másik esetben is módszertani problémáim voltak az előadóval. A képkivetítés és a vázlatok írása ezek ellenére megfelelőek. Ami tetszett, azok itt is a lehetőség a tudás ellenőrzésére, illetve a webes felület "kinézete", nagyon modern és barátságos. Remélem, ha másik témában keresgélek, akkor nem futok bele ilyen videókba, ezt majd még ellenőrizni szeretném a későbbiekben.
  3. Realika - a linket ITT tudjátok elérni:

    Nálam ez volt a totál befutó. Egyszerű, átlátható felépítés, tantárgy majd tananyag szerint lebontva a tartalom. Színes, rövid, tömör, és a kedvencem: INTERAKTÍV! A videó látványos, színes, az előadás érthető, tömör. Abszolút ajánlanám tantermi "gyakorlatra" is pár alkalommal, főleg a feladatok és a rövid összefoglalások miatt.
  4. zanza.tv: sajnos ez a felület nem tartalmaz kémiához tartozó tananyagokat, így egyelőre nem tudtam tesztelni a weboldalt.


2017. március 7., kedd

Kurzusom elméleti háttere

Sziasztok!

E heti bejegyzésem az IKT kurzusom elméleti hátteréről szól, melyet egy olvasmány és egy konferencia bemutatásával írok körbe.


1. Papp-Danka Adrienn - TANULÁS ÉS TANULÁSMÓDSZERTAN AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMBAN c. tanulmánya

A tartalom röviden:
A tanulmány a hagyományos, tradicionális és a progresszív tanulás különbségeinek bemutatásával kezd, illetve hogy ezek tulajdonképpen kiegészítik egymást: mindig az adott helyzet határozza meg, hogy melyik megközelítés érvényesüljön jobban. Ezt követően merül fel a kérdés: hogyan változik a tanulás a digitális eszközhasználat gyakoribbá válásával? Négy fő területre oszthatjuk az online lét tanulásra gyakorolt hatását: a multimédiás tartalmak térnyerése, a visszacsatolás szerepének felértékelődése, multitaskingra való képesség, információ megosztás. A multimédiás tartalmak térnyerésénél 3 fontos alapelvet ismertet, melyet érdemes betartani: 
  • Többszörös ábrázolás elve: "hatékonyság szempontjából az a célravezető, ha a magyarázatot szavakban és képekben is megjelenítjük (nem csak szavakban), mert így a tanuló két reprezentációt épít fel magában (egy verbálisat és a vizuálisat), és a kettő között kapcsolatot is tud teremteni."
  •  Egyidejűség elve: "magyarázat közben a megfelelő képet és szöveget együtt („egy időben”) jelenítsük meg, ne külön-külön, mert a két információnak egy időben kell jelen lennie a munkamemóriában ahhoz, hogy a tudáskonstrukció létrejöjjön."
  •  Megosztott figyelem elve: "a képi magyarázat mellé élőszóban adjuk a verbális ingereket, ne írásban, mert a kép és az írt szöveg együtt túlterheli a vizuális csatornát, miközben a verbális csatorna nem kap ingert."

    Azonban ez esetben is találkozhatunk tévhitekkel és félelmekkel: a multimédiás tananyag kevésbé hatékony, mint a tankönyv, nem minden tananyag vihető át multimédiás formába, a multimédiában a szöveg teljesen háttérbe szorul.
    A tanulmány szerint a visszacsatolás szerepének felértékelődése érzékelhető, a technológiának azon előnye tapasztalható, hogy gyorssá, hatékonnyá és könnyen kivitelezhetővé válik a visszajelzés. Azonban bizonyos visszacsatolási rendszerek (pl. Facebook, e-mailező rendszer) függőséget is kialakíthatnak. Megismerkedhetünk mikro és makro visszacsatolási rendszerekkel: pl. szavazógép vagy ePortfólió.
    A multitaskingra való képesség esetében felmerül a kérdés, hogy mi az eredményesebb:  párhuzamosan futó tevékenységek vagy a gyorsan egymás után végzett résztevékenységek használata.
    Végül az információ-megosztás fontosságánál említésre kerül, hogy soha korábban nem volt ilyen könnyű és gyors az információk megosztása. Példákkal is megismerkedhetünk: wikik fejlesztése, prezentációk megosztása, tanári és tanulói blog vezetése, online tudásportálok és tudásbázisok, közösségi felületek.
    Mindezek után az online és a személyes tanulás összehasonlításával folytatódik az olvasmány, 3 alapvető készség fogalmazható meg az online tanulás során: olvasás, figyelem/koncentráció, illetve a memória. Az online tanulási tér a tanulási stílusokat más szemszögből jeleníti meg: impulzív, vizuális és auditív, egyéni és társas.
    A tanulmány végén megismerkedhetünk néhány aktuális tanulást támogató programmal, melyek nélkülözhetetlen tartozékai a digitális tolltartónak.

A tartalom röviden:
Az előadás arról szólt, hogy Király Sándor hogyan és milyen digitális eszközökkel tette hatékonyabbá a tanulást és az oktatást a Neumann János Szakközépiskolában.

Azt vizsgálta, hogyan lehet felmérni akár egyénileg is, hogy melyik diák hol tart a tananyag elsajátításában, kinek miben van szüksége segítségre, ezáltal mindenkit a saját szorgalma és és képessége alapján lehet terhelni.
Az előadó szerint a tanulást folyamatosan kell "mérni", ha szeretnénk a fejlődésen javítani, ezt azonban nem egyszerű kivitelezni. Az oktatás során a minőség javítására kell törekedni, ehhez viszont szükséges, hogy a tanár tisztában legyen azzal, hol tartanak a diákjai, miben van hiányosságuk, hol kell még fejlődniük. Mindezekre a Moodle nevű digitális eszközt nyújtja megoldásként, ennek funkcióit ismerteti. Például ez lehetőséget ad a differenciált oktatásra is, illetve bizonyos feladattípusokat a rendszer automatikusan kijavít, mely biztosítja a diákoknak az azonnali értékelést várakozási idő nélkül. Az előadás végén kitért arra is, hogy egy ehhez hasonló oktatást segítő digitális környezetet hogyan lehet megosztani, így említette a Google Docs valamint a Testline alkalmazást is.


3. Reflexió:

Számomra mindkét forrás hasznosnak és tanulságosnak bizonyult, az előadást különösen élveztem. Mindkét esetben könnyen érthető, egyszerűen megfogalmazott magyarázatot kaptam arra, hogy miért jó és fontos, ha a tradicionális oktatást digitális eszközökkel egészítjük ki, erősítjük meg. Ezek ellenére hiányoltam mind a tanulmány, mind az előadás során, hogy nem került szóba a digitális eszközök használatának hátrányai, illetve úgy éreztem, nincsenek tisztában azzal, hogy sajnos számos iskola, illetve család nem rendelkezik megfelelő eszközökkel, melyek segítségével a csoportosan, mindenki számára kiosztott feladatokat szándékoznak elvégeztetni, továbbá hogy a pedagógusoknak honnan van lehetőségük fejleszteni az ezekhez a módszerekhez szükséges tudásukat. Úgy gondolom, ezek egyáltalán nem elhanyagolható szempontok, éppen ezért örülök, hogy nekem lehetőségem van már a képzésem során ezekkel az eszközökkel megismerkedni, de úgy vélem, fontos lenne a digitális eszközök oktatásba való integrálása mellett lehetőségeket adni minden iskolának, hogy ezt alkalmazhassa is.