2017. május 16., kedd

Reflexió

Sziasztok!

Utolsó blogbejegyzésemben az általunk tartott mikrotanításról olvashattok.


Számomra nagyon jó élmény volt a fogalomtérképekről "órát" tartani, mert úgy gondolom, nagyon hasznos, ha a diákok látnak lehetőséget az összefüggések vizualizációjára, még jobb, ha ők maguk kreálhatnak egy tényleges térképet a tanulandó anyagrészhez. Mivel ez elektronikusan is véghez vihető, így később is visszanyúlhatnak hozzájuk, sokkal könnyebb javítani, módosítani.
Amúgy is nagyon szeretem a Prezit használni, így a nekem kiadott feladat is testhezálló volt. Rettenetesen izgultam a technika miatt, mert még sosem csináltam távprezentációt, de nagyon jó tapasztalat volt.
Igyekeztünk kreatívan és minél sokszínűbben megoldani az órát, ezért mindent IKT-s eszközökkel akartunk véghez vinni. És a félelmem be is igazolódott: a Hangouts nem "akart" úgy működni, mint ahogy azt otthon kipróbáltuk, ezen felül a MindMeister sem volt a legjobb választás a gyakorlásra - igaz, ezt korábban egy kisebb vita előzte meg, ugyanis én a Mindomot pártoltam inkább, de ez a része nem az én feladatom volt, így a beleszólásom joga is csökkent nyilván :). 
Visszagondolva úgy látom, hogy egyes bakik kiküszöbölhetők lettek volna, de összességében szerintem jól sikerült, a hangulat jó volt, és szerintem a többieknek is tetszett.

Tanulásszervező programok használata

Sziasztok!

A mostani bejegyzésben pár tanulásszervező szoftverrel foglak megismertetni Benneteket.


A kurzus során a shoology-t használtuk, és szerintem ez nagyban megkönnyítette a dolgunkat, mind a diákok, mind a tanár szemszögéből. Nagyon jó volt, hogy minden információt megtaláltam a félév során, amire szükségem volt. Nyomon tudtam követni, hol tartunk éppen, mi a következő házi feladat, mi a határideje. Az értékelést is nyomon tudtam követni, illetve a hiányzásaimat is - utóbbira csak a félév végén jöttem rá, de roppant praktikusnak találom. Az oldal angol nyelvű, de minimális nyelvtudással egyáltalán nem okoz problémát a használata. Összességében nagyon megszerettem ezt az oldalt, de az idegennyelvűsége miatt szerintem középiskolában érdemes elővenni.

A második szoftver a Google Classroom, ami nem próbáltunk ki úgy, mint a schoologyt, de hát mit tehet az ember, Google alkalmazás, ezt a legegyszerűbb talán beépíteni az eszköztárba a sok másik kis Google app közé, amivel már rendelkezünk, így kész kis kosarunk lesz már ebből, jolly joker szoftverekkel, amikkel tuti nem lövünk mellé: magyar nyelvű, kreatív, letisztult felülettel, amit úgy alakíthatunk, ahogy nekünk tetszik, Google fiókkal is beléphetünk, egymással kombinálhatjuk (például a Classroom mappáját Driveban is megnyithatjuk) egyszóval tökéletes. Állatira tetszik, hogy van olyan fül, hogy el nem végzett feladatok: vagyis mik azok, amiket tanár létünkre nem javítottunk ki, és mi az, ami már kész. Nekem nagyon elnyerte a tetszésemet (imádom), eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen, de szerintem ezt biztosan fogom alkalmazni a jövőben. 

Végül a NeoLMS. Ez szintén angol nyelvű, a legtöbb tevékenységre alkalmas, az elrendezés is egyszerű, engem mégsem győzött meg arról, hogy ez lenne az ideális program a  számomra. 

Nagyon örülök, hogy megismerhettem ezeket a szoftvereket, számomra nagyon tanulságos volt, hiszen egy jól megválasztott tanulásszervező tényleg nagyban megkönnyítheti a mi, tanárok és a diákság mindennapjait.

2017. május 9., kedd

Mérés-értékelés

Sziasztok!

A mostani bejegyzésem egy kilépő kártya lesz a múlt heti mikrotanítással kapcsolatban, amikor is két értékelő szoftverrel, a Socrative-val és a Redmentával ismerkedtünk meg.



Mindkét alkalmazás az értékelést hivatott megkönnyíteni, és úgy gondolom ez egy nagyon kreatív módja lehet a felmérésnek. Használatuk egyszerű és könnyű, azonban szerintem roppant időigényes. Az órán a Redmentát próbáltuk ki, nekem nagyon tetszett (főleg, mert magyar nyelvű), de már akkor éreztem, hogy ha igazán precíz és izgalmas feladatsort szeretnék készíteni, akkor arra órákat kéne szánnom. Viszont ha egyszer megcsinálom, akkor az mindig elérhetővé válik a számomra. A legjobb a programban pedig (véleményem szerint) az, hogy ha az adott iskolában nincsenek meg a megfelelő (számban) IKT-s eszközök, az sem okoz problémát, hiszen az elkészített feladatlapokat ki lehet nyomtatni. Eddig ezt nem tudtam, úgyhogy ennek nagyon megörültem. :) Azonban felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mennyire maradandó lesz a gyerekeknek az a tudás, melyet ezeknek a segítségével sajátíthatnak el. Nos, alig várom, hogy megtudjam! 

2017. május 2., kedd

Digitális történetmesélés

Sziasztok!

Ezen a héten videókészítő szoftverekkel ismerkedtünk meg, mint például a WeVideo.
Azt kaptuk házi feladatként, hogy készítsünk egy videót egy híres ember bőrébe bújva, és meséljük el pár percben a történetét. Ehhez én a Windows MovieMaker programját használtam, mert sajnos a netbookom képernyőméretéhez nem igazodott a WeVideo weblapja, így a videókészítő sáv már nem is volt látható. Mivel kémiaszakos hallgató vagyok, ezért videóm alanyának a csodás Marie Curie-t választottam:



Nagyon érdekesnek találom ezt az tanulási- tanítási eszközt, viszont roppant időigényes, ezért lehet, hogy egy idő után a gyerekek ráunnak, összecsapják a videót. Leginkább projektmunkához tudnám ezt elképzelni, de mindennapos használatra semmiképpen.